Az utolsó nagy akadály a „klasszikus” természettudományos szemlélet volt, amelynek földhözragadt dogmáit alaposan beleverték az iskolában mindannyiunk fejébe. A huszadik század azonban gyökeres fordulatot hozott: az új kvantumfizika és agykutatás elsöpörte az elavult szemléleteket, és kitárta a kaput a belső és külső világ elválaszthatatlanságán alapuló megismerés felé.
A szubatomikus részecskék világában minden teljesen a fizikusok fantáziájának a szüleménye. A kutatók magyarázatokat, modelleket keresnek a kísérleteik folyamán tapasztalt dolgokhoz. Törekvéseik a vitatható hipotézisek, gondolatok, érzések, megérzések tömkelegét eredményezték.
Tudatunk olyan, mint egy tükör, amelyet teljesen befednek az általunk ráfestett minták. A tükör maga ki sem látszik, és így képtelen tükrözni a valóságot. Ha ránézünk, csak a mintákat láthatjuk. Vannak, akik azt mondják, egy nagy hologramban élünk, ami összecseng Buddha tanításával, miszerint minden részecskében annyi végtelen világegyetem létezik, amennyi részecske van a világegyetemben.
